Töpler - Csoportpraxis

Cím: 5000 Szolnok, Baross utca 49-51 fsz.
Telefon: +36 56 200-285 | E-mail: info@csoportpraxis.hu

(Regisztrációval rendelkezőkenk.
Ha Ön még nem regisztrált válasszon szolgáltatást.)

Rólunk

Történet 

Orvosi vállalkozásunk 1997-ben alakult családi együttműködésben. Kezdetben Szolnokon és vonzáskörzetében nyújtottunk mint orvos és pszichológus házaspár egészségügyi szolgáltatást.

2003-ban indítottuk a Konzulens Csoportpraxis ellátó rendszert, mely akkor Magyarországon egyedülálló módon  online működő elektronikus előjegyzési szisztémát – e-munkaegeszsegugy – alkalmazott, amelynek révén a munkáltatók számára – még országos hálózatok esetében is – egyszerűvé és nyomon követhetővé tettük a foglalkozás-egészségügyi kötelezettségek menedzselését.

2004-ben nyitottuk meg klinikai szakpszichológiai laboratóriumunkat mely, mint Országos szakhatóság –OMFI –  által kijelölt szaklaboratórium, megyei és országos hatáskörben kompetens fegyvertartáshoz szükséges pszichológiai szakvizsgálatok elvégzésére.

2014-ben kezdtük el a régióban egyedül állóan az alvászavarokkal foglalkozni, melynek eredményeképpen alakítottunk ki egy alvászavar szűrő állomást, majd 3 év múlva megnyitottuk a térség első alvászavar szakrendelését és kapcsolódó szomnológiai laborunkat.

2023-ban a családi gyökerek feltárása mellett a Töpler Csoportpraxis nevet választottuk az Intézetünk számára.

Tevékenységünk bemutatása

Egyediségünk a szolgáltatásaink specifikusságában és komplexitásában rejlik, mely az alábbi fő területeket öleli fel:

  • Foglalkozás-egészségügyi alapellátás
  • Speciális, foglalkozás-egészségügyi licencek: belvizi hajóorvosi alkalmassági vizsgálat, búvárorvosi
  • alkalmassági vizsgálat, fegyverorvosi alkalmassági vizsgálat
  • Elsősegélynyújtás szervezés, irányítás
  • Önálló üzemi ápolói szolgáltat biztosítás
  • Betegszállítás
  • Csoportpraxisunkban működik háziorvosi szolgálat ill. ennek keretében OSEI-vel szerződésben
  • sportorvosi szolgálat
  • Klinikai szakpszichológia szakellátás
  • Neuropszichológia szakellátás
  • NNK OMFI által kijelölt fegyver pszichológiai alkalmassági vizsgáló labor
  • Alvásmedicina szűrőállomás
  • Alvásmedicina labor
  • Élettani labor, ambuláns diagnosztikai vizsgálatok

Csoportpraxis megközelítés

Modern vizsgáló- és diagnosztikai eszközeink, kutatás-fejlesztési projektjeink, munkatársaink empátiája, elkötelezettsége és magas szintű szakértelme megalapozott hátteret biztosít ahhoz, hogy minden helyzetben tudásunk legjavát adhassuk pacienseink számára.

Tevékenységünk során nagy hangsúlyt fektetünk az egyén élettani állapotának meghatározására, az őt potenciálisan érő külső- és belső kockázatokra és ezek szervezetre gyakorolt hatásaira. Számos labordiagnosztikai intézménnyel és klinikai szakértővel állunk partneri kapcsolatban, mely kapcsolatoknak köszönhetően magas minőségű és komplex egészségügyi szolgáltatás tudunk nyújtani.

Az alvással összefüggő légzészavarok – OSA – szűrésében, diagnosztikai vizsgálatában, terápiájában és járművezetői alkalmasság megítélésében az országban egyedülállóan, csoportpraxisunk keretében működik együtt háziorvos, foglalkozás-egészségügyi szakorvos, neuroszakpszichológus, klinikai szakpszichológus és szomnológus. A csoportos konzílium lehetőséget biztosít számunkra, hogy a bizonyítékon alapuló orvoslás szem előtt tartásával megalapozott és széleskörű szakvéleményt adjunk alvási apnoe-ban szenvedő betegek, idősödő személyek vagy egyéb központi idegrendszeri betegségben szenvedő betegek vezetői ill. egyéb engedélyének érvényesítéséhez.

Az alváslaboratóriumunkban a kivizsgálást követően az OSA betegek ellátásában szükség esetén CPAP terápia beállítás történik, melynek során a Magyarországon leggyakrabban előforduló CPAP eszközök – MÁRKÁK – beállítását, majd az eszköz eredményes és hatékony használatát is képesek vagyunk a rendelőnkben elvégezni, így helyben, Szolnokon tudunk teljeskörű, befejezett ellátást biztosítani.

Klinikai és Neuropszichológia szakrendeléseink felölelik mind a kóros pszichés mind a kóros kognitív állapot változások diagnosztikai vizsgálatait, melyekkel hiánypótló támogatást tudunk adni egyrészről az alapellátásban dolgozó, másrészről a pszichiátria és a neurológia területén dolgozó szakorvos kollegák számára.

A Töpler Csoportpraxis működési keretén belül jogkövetkezménnyel járó orvosi döntések során egyszerre több szakterület szakorvosa ad együttes szakvéleményt, ezzel biztosítva a legszélesebb orvosi szakértelmet és kiterjedt felelősség vállalást.

Amire büszkék vagyunk

A csoportpraxisunk, nagy büszkeségünkre tudományos kooperációs partnere a világon piacvezetőnek számító digitális számítógépalapú pszichológiai tesztfejlesztő és forgalmazó az osztrák SCHUHFRIED intézetnek, melynek keretében a Viena Test System – VTS- több neuropszichológiai tesztjének magyar normavizsgálatát, validitási és realibilitási vizsgálatát is elvégeztük a kutató szervezeti egységünk, a Töpler MRC közreműködésével.

https://www.schuhfried.com/science/cooperation/

2021 óta az Óbudai Egyetemmel van kutatás-innováció területén együttműködésünk, melynek keretében hallgatókat fogadunk orvosi döntéstámogató rendszerek kialakítása céljával.

2022 óta NNK TUKEB engedéllyel emberen végzett beavatkozással járó kutatást folytatunk csoportpraxisunkban ellátott pacienseink bevonásával, melynek témája az OSA által okozott neurokognitív változások felmérése és követése a praxisunk gyakorlatában.

2023-ban GCP minősítést szereztünk, így tudásunkat és tapasztalatainkat a klinikai vizsgálatok területén is ki szeretnénk terjeszteni az akadémiai vizsgálatok folytatása mellett.

Szakápolóink munkájuk során, hivatásuknak való elkötelezettségük mellett szakmai kompetenciájuk fejlesztése érdekében rendszeres belő és külső továbbképzéseken vesznek részt, így szerezve naprakész és folyamatosan bővülő minőségi szaktudást. Ápolás szakmai vezetőnk sok éves oktatói gyakorlat mellett végzi a kollegák munkájának szervezését és irányítását. Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt időszakban 3 fiatal kollegánk is egyetemi ill. főiskolai képzésbe vesz részt.

Munkatársaink munkájuk mellett, mint oktatók is részt vesznek főiskolai ill. egyetemi postgraduális képzésekben diplomás ápoló, foglalkozás-egészségügy, háziorvostan, neuropszichológia és a szomnológia területén.

Nagy erősségünknek gondoljuk cégünk adminisztratív és IT vezetését, mely az elektronikus ügyviteli menedzselés mellett a jog, a pénz-számviteli folyamatok kézbentartását is jelenti.

Tevékenységünk során kiemelten ügyelünk a hatályos jogszabályok és szakmai irányelvek követelményeinek betartására, ezért eltökélt szándékunk, hogy szolgáltatásaink színvonalának emeléséhez olyan egyértelműen meghatározott, átlátható és ellenőrizhető munkafolyamatokat alakítsunk ki, melynek eredményeképpen munkatársaink és ügyfeleink is teljes mértékben elégedetté válnak.

Minőségirányítás

A minőségi munkavégzés érdekében a cég vezetősége és munkatársaink elkötelezték magukat az MSZ EN ISO 9001:2009 szabvány követelményeinek megfelelő minőségirányítási rendszer bevezetése, működtetése és folyamatos fejlesztése mellett, melyet 2015 óta fenntartunk.

Szolnok, 2023. július 1.

dr.Buczkó István                                              Péter Judit                                       dr.Buczkó Emma
ügyvezető, tulajdonos                                      tulajdonos                                            tulajdonos

Szervezeti egységek

Scroll to Top